Egy csepp

Egy csepp

fehér
szárnyú
angyalok
vízlepergető
kabátban állnak
és figyelik miként én
szép lassan lecsorgok rajtuk
belecseppenek a testetlen anyagba
folyok bukfencezek alakulok földet érek
és az agyagos mezőben tudatosan szétömlök
kapálózok markolok szép lassan egy gyökérbe
szívom magam természetembe fonódok olvadok
mint a jég a semmibe én így pergek a kabátjukon
sötét kőzetek közé hol barázdákba kapaszkodom
sáros testembe bújok öltözök egyeduralmamban
mindent hagyok himnuszt szimfóniát szózatot
és legvégezetül ha majd jön a kánikulába
rejtett aszály a végéről az epilógust

 

Idill

Homály honol a város néma kürtőin,
sóhajok úsznak végig a párás utca nedvén,
kergetik az árnyakat.
Éhezik a valót. A falakat.
Indákon kúsznak teraszokra,
leanderek szárán.
Pajkos ligetekben, bokrokban
pihen a magány.
Bimbókkal játszanak a tündér-pillanatok.
Gyalogolnak, vonaglanak a párok
és a páratlanok.

 

Szerző: Magyar Attila

Magyar szak
Egyetemi, vers, 1. helyezett